Futsal NB I., 17. forduló

Az Aramisnak a BME ellen kötelező volt a győzelem. Több okból is, többek szerint is.

Az Aramis csarnokban a hasonló tudású ellenfeleinket zsinórban győzzük le és mert győzelem kellett az alapszakasz hatodik helyhez.

A kommentátor szemével:

Gyerek voltam, amikor először hallottam azt a nagy fociközhelyet, hogy a kötelező győzelmek megszerzése a legnehezebb. Azt hiszem, hogy a válogatottunk idegenben verte egy góllal Ciprus csapatát, ami akkor igencsak gyenge eredménynek számított, és ezzel a mondással mentegette magát, és a csapatát a kapitány.

Csak azért jutott ez eszembe, mert az Aramisnak a BME ellen kötelező volt a győzelem. Több okból is.
Először is azért, mert tíz ponttal volt többünk a meccs előtt náluk.
Másrészt azért, mert az Aramis csarnokban a hasonló tudású ellenfeleinket zsinórban győzzük le.
Harmadszor pedig azért, mert győzelem kellett az alapszakasz hatodik helyéhez.

Csakhogy a műszaki egyetem csapata nem nagyon akart veszíteni. Már az első percekben jól látszott, hogy bizony semmi félelem nincs bennük, ők nyerni jöttek, és slussz. Még az sem hűtötte le a lelkesedésüket, hogy Bognár Bence csodás szabadrúgásgóljával megszereztük a vezetést. Itt álljunk meg egy szóra. A minap azt írtam, hogy a további sikerekhez nagy szükségünk lesz Bence nagy lövéseire. Én nem tudom, hogy a 77-esünk elolvasta-e azt a cikket, vagy magától is tudta, hogy mi a teendője, mindenesetre betyárul eltalálta a labdát annál a szabadrúgásnál.
A BME csapata nem roppant meg (miért is roppant volna), és nekikezdett nyomni. Nekem a kommentátor székében csak az volt a furcsa, hogy a Fradi csapatából korábbról jól ismert Horváth Benedeket milyen keveset játszatták, pedig amikor fent volt, mindig gondot okozott. Agresszív játékos, aki jól fedezi a labdát, a falnak is nekimegy ráadásul nagyszerűen passzol. Ő harcolta ki az egyenlítést is, így 1-1-el mentek el szünetre a csapatok.

A második félidő azután maga volt az őrület. Én nem tagadom, hogy magam is elfáradtam bele.
Egész egyszerűen azért, mert nem volt egy pillanat megállás sem, és félpercenként emelni kellett a hangomat ezért, vagy azért.
Az örömteli pillanatok legörömtelibbje az volt, amikor egy parádés Büki-Bognár akció után utóbbi újra vezetést szerzett a mieinknek.

A másik ilyen pillanat pedig Büki gólja volt. Balti egy szabadrúgásnál mutatta be, hogy hogyan kell a lehető legjobb pillanatban elrúgni a labdát. A kapus még a sorfalat rendezgette, pechjére.
Az Aramis csatára ugyanis látta a lehetőséget, és kapufás gólt lőtt a hosszú alsóra. A vendégek kapus nélkül folytatták a meccset, és szépítettek is a kvázi emberelőnyben. Sőt, maradt még 5 percük rá, hogy egyenlítsenek.
Ráadásul az Aramisnak tisztán kellett védekeznie, hiszen ekkor már öt szabálytalanságunk volt.

Kis pihenő, mielőtt méltatnám Kulcsár győztes gólját. Pár gondolat a játékvezetők munkájáról. Kovács Gábor jól tartotta kézben a meccset. Az ő oldalán alig volt vitatható fújás. Társa, Apkó Tamás viszont jól láthatóan nem is nagyon tudta időnként, hogy hol van. Nem akarom bántani, de azt hiszem, hogy az ilyen futós NB-I-es meccsek egyelőre még nem valók neki.

No és akkor vissza a meccs utolsó nagy jelentéhez.
Kapus nélkül támad a BME, szorongat, és nagyon közel áll az egyenlítéshez. Ám váratlanul belenyúl egy passzba Kulcsár Gábor, és előrevágja a labdát. Az meg elindult 34 méteres útjára. Pattog-pattog az ellenfél (üres) kapuja felé.
Csernai lélekszakadva vágtat utána, a lelátó pedig elcsendesül.
Mindenki lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy eléri-e a BME játékosa a labdát a gólvonal előtt, vagy sem. Nem érte el.

Nyert tehát az Aramis, de ezen a meccsen újra igazolódott, hogy a fociközhely mennyire igaz, a kötelezőt a legnehezebb hozni.
Bár az alapszakaszból még van egy meccs, de ezek után már biztos, hogy hatodiknál rosszabbak nem leszünk, ami komoly előrelépés a tavalyi szezonhoz képest. Még egy örömteli hír a végére.
Bognár Bence már 14 gólt rúgott a szezonban, ezzel ott van a legjobb tíz között.